Kisvárosi élet

Ha ezt mondom:kisvárosi élet azzal össze is foglaltam, h milyen lehet, amikor mi kint vagyunk a központban vagy bárhol sétálunk a városban.Itt aztán mindenki mindenkit ismert, vagy ha engem éppen nem akkor ismerek a tesómat, szüleimet, nagyszüleimet, valami rokonom és ha azokat sem, akkor meg az egyik barátomat így soha nem tudunk kimenni, h valahol ne ragadnánk le beszélgetni.Lehellel meg pláne nem lehet csak úgy tovább menni, mert amint szól hozzá valaki ő már mosolyog is, beszélget, vagy megy is hozzá:)Hihetetlen, h mennyire barátságos.Nagyon pici korában is ilyen volt, de a télen elszokott az idegenektől, így mikor ismét kijárhattunk sétálni kicsit távolságtartó volt.Ennek most már nyoma sincs.Ma is voltunk sétálni egy nagyot, meg a játszótéren.Ő eljátszott a volt főnököm 16 hónapos fiával(egyforma idősnek tűnnek, csak Márk ügyesen megy egyedül is, viszont bátortalanabbul indul el, mint Lehel, aki még csak néhány napja tötyög), én meg elbeszélgettem a nagymamájával, aki szintén a főnököm volt tavaly.Szeretem, h másképpen látja a dolgokat, mint az átlag emberek, mert van még egy unokája, aki külföldön él az anyjával, és vele szinte nem is találkozhat, mert az anyuka nem engedi.Hosszú történet és nem is szeretném részletezni, csak annyit, h milyen érdekes, h vannak emberek, akik kész vagyont költenek ügyvédekre, h láthassák a gyereküket, míg másoknak ott a lehetőség és nem akarnak vele élni...aztán az ajtók bezárulnak, és a gyerekek felnőnek, ők majd eldöntik, h melyik tipust értékelik többre...
Ahogy hazaértünk Lehel elaludt(reggel 9ig aludt és meg sem ébredt egész éjjel, remélem ma is így lesz...álom, álom, édes álom:).Délután pedig amennyire időm engedte kint voltunk:) Meg is lett az eredménye, mert este megint elaludt 1Okor:) De jó lenne, ha ez rendszerré válna.