Teetlek

Azt mondják a világ egyik legszebb szava az, hogy szeretlek.Vitathatatlan.De attól lesz igazán szép, hogy olyan mondja, akit mi is nagyon szeretünk.Egy anya pedig kit szerethetne mindennél jobban, ha nem a gyerekét.Azt hittem, hogy annál szebb és meghatóbb szó nem is lehet, mint mikor először mondta nekem, hogy "anya".Akik ismernek tudják, hogy tőlem elvárt módon szépen megkönnyeztem a nagy eseményt. De tévedtem, a legszebb az nemrég hangzott el.Lehel odafutott hozzám, megölelt, megpuszilt és mosolyogva azt mondta, hogy "teetlek". Kell ennél több?:)

Mégis mikor???

Ez a kép tegnap reggel készült.Ma amikor feltettem a számítógépre és megláttam nagyban, tisztábban nagyon meglepődtem.Nézem a képet és nem látom rajta a pici babám.Ezen már egy igazi nagy fiú van.De mégis mikor nőtt meg ennyire? Mikor tűntek el a baba vonások az arcáról???
A méretei alapján mindig is nagy gyerek volt.A mai napig előfordul, hogy mikor megmondom mennyi idős a reakció az az, hogy "csak?" vagy az, hogy "és ekkora?"Hozzászoktam.A maga 15 kg-val és 96 cm-vel igazi nagy fiú lett, de ennyire?

Változások előtt....

Nem vagyunk a szokásaink rabja, de most kicsit tartok attól hogyan fogja Lehelt érinteni a sok változás, ami mind egyszerre vár ránk.
A kisbabám már rég nem kisbaba többé. Elmúlt 2 éves már hónapokkal ezelőtt és bizony eljött az ideje, hogy "külön váljunk".Még belegondolni is nehéz, hogy sokkal kevesebbet leszünk ezután együtt.Nekem nehezebb lesz, abban biztos vagyok,Lehel nagyon jól el van nélkülem.Igaz nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy szerettem volna így most munkát keresek, és miután találtam Lehel bölcsis lesz.Én már a gondolattól is szorongok, hogy annyi időt külön legyünk, és ugye innentől kezdve ez az idő mind csak több és több lesz.Nincs megállás, bölcsi, óvoda, iskola előkészitő, iskola...és észre sem veszem már fel is nő.
A többi változás ennél már sokkal kisebb horderejű.Ilyen apróságok, hogy Niki néhány hónapon belül elköltözik tőlünk, vagy az, hogy át kell alakítani a szobánkat.Nem szokott problémát jelenteni neki ez az újdonság, viszont most sok lesz egyszerre, ezért is tartok attól, hogy hogyan áll majd mindehhez.Reméljük a legjobbakat.

Köszönöm, hogy egészséges!!!

Azoknak az áldottaknak, szerencséseknek akiknek egészséges gyermek adatott meg ez teljesen természetes.Amikor gyermekünk megfázzuk, vagy bármi baja történik akkor jövünk csak erre rá, de amikor meggyógyul hamar túl is lendülünk ezen.
Egyik este eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha ez nem így történik, és az én fiam is beteg lenne.Bevallom, hogy nem magamtól morfondíroztam ezen, volt kiváló oka, de erről inkább nem írnék,met ez nem a mi történetünk.Nálunk ez nem csak egy mi lett volna, ha....mert volt idő amikor komolyan azt hittük, hogy beteg lesz.Erről akkor nem beszéltem senkinek, úgy éreztem, hogy nem kell mindenkinek tudnia, amíg nem biztos és ha kimondtam volna akkor valóságossá vált volna számomra.Alkalmaztam a strucc politikát, ha nem gondolok rá akkor nincs is.Nah nem csak azért, mert nem tudtam volna feldolgozni, hanem, mert a babának (de fura Lehelről így írni) is ártott volna, ha idegesítem magam.
Szerencsére "csak" 5 nap volt az egész!Nagyon hosszú 5 nap volt az!Utolsó ultrahangos vizsgálatnál az orvos azt mondta, hogy lát valami eltérést az egyik szervénél.Én még fel sem fogtam mikor ő már arról beszélt, hogy hol milyen specialista van és amikor megszületik a kicsi azonnal tovább kell küldeni.Nem tudom hogyan csináltam, hogy nem sírtam el magam, sőt még az autóban is tartottam magam.Otthon aztán nem bírtam tovább és órákig csak zokogtam.Aztán összeszedtem magam, Lehelért.
A császár előtt mikor már a műtőasztalon feküdtem a kedves doktor úr még figyelmeztett, hogy lelkileg készüljek fel arra, hogy lehet azonnal küldik tovább a picit Kolozsvárra.Megnyugtató volt!
Mikor felsírt Lehel, és azt mondták, hogy minden rendben vele az felbecsülhetetlen volt!

Minden elismerésem az olyan édesanyáké,édesapáké akik beteg gyereket nevelnek, mert hatalmas lelkierőről tesznek tanúbizonyságot minden nap!Becsüljük meg jobban őket, és ha alkalmunk nyílik rá akkor segitsünk!!!Sokszor egy kedves szó is felbecsülhetetlen!!!

Egy kis nosztalgia

Egy nappal a szülinap előtt másra sem tudok gondolni, csak, h mennyire hamar eltelt ez az 1 év.Hihetetlen, hiszen még nem tűnik annyira távolinak a várandóságom, mintha csak néhány hete lett volna.Furcsa, mert soha nem szoktam életemnek arra a 9 hónapjára gondolni, ami más kismamának a legboldogabb időszakot jelenti, nekem viszont nem volt éppen felhőtlen.De ahogy az lenni szokott az idő ezeket az emlékeket is megszépiti és ha eszembe jutnak ezek a hónapok már nem az első sokk, az átvirrasztott éjszakák vagy a sok munka jut eszembe, hanem az utolsó hetek amikor már semmi már nem érdekelt csak, hogy láthassam végre!
Igaz az sem volt zökkenőmentes, hiszen az utolsó ultrahangos vizsgálaton az orvos valami rendelleneséget látott, de mint utólag kiderült elnézte.
El sem hiszem, h mindennek már 1 éve.Nézem a gyönyörű arcát, ahogy alszik vagy éppen mosolyog rám és olyan boldogságot érzek, amit semmi mással nem lehetne pótolni.Ez a legfantasztikusabb érzés a világon.Nincs is más vágyam csak, h ő mindig boldog legyen és soha semmiben ne szenvedjen hiányt!És ez így is lesz, mert mindig elérem, amit akarok és ennyire semmit nem akartam még!Boldog lesz a kisfiam ez biztos!!!!

Elgondolkoztam:)

Jaj, hát fényképeznek:D

Nem szabad!!!!!

Ha ahányszor csak kimondtam ezt ma kaptam volna 1OOO Ft-t, azt hiszem egy darabig nem lennének anyagi gondjaim :) Egyszerűen nem bírtam ma Lehellel és egész nap csak ezt szajkóztam neki.Összesen kb, 1O perc volt egész nap amikor jól viselkedett, teljesen kikészitve nem csak engem, de mindenki, aki csak a közelébe ment.Húgom konkrétan nem is mehet oda hozzá, mert abban a percben megtámadja, megharapja, lefejeli, vagy ad neki egy pofont.De h honnan szedi ezeket?A gyerekek utánozással tanulnak, de ilyet ő nem láthat és mégis ezeket csinálja.Miután szombat este letörte Niki fogát így is megtört köztük valami, de ma csak tett rá egy jó nagy lapáttal.És ez persze nekem sem jön jól, mert így rá sem hagyhatom, mert abból semmi jó nem sül ki.Ma megint úgy lefejelte, h kiszakadt Niki ajka.:(
Már mindent megpróbáltam, h leszoktassam a harapásról erre most ez? ÁÁÁÁ!!! De olyan huncut, h ha mondom neki, h nem szabad akkor lekonyul a kis szája és néz rám a nagy szomorú szemeivel, egészen addig amíg el nem mosolygom magam és akkor már ő is mosolyog nagy boldogan, h még sem csinált olyan rosszat.Meg kell állnom, h ne mosolyogjak,és ne hasson a nézése.:)
Általában is, de ma különösen teljes embert kívánt, a házimunka felét sem tudtam megcsinálni tőle!Kicsit sok volt ez a mai nap nekem.Kiütött rendesen:( Remélem a holnapi napunk valamivel jobb lesz, már az is nagyon jó lenne, ha kisütne a nap, mert akkor legalább tudunk menni sétálni és addig sem tud rosszalkodni:)

Kettesben

Újabban ritkaságnak számit, h ketten legyünk itthon.De ma alkalmunk volt rá, mert a többiek elmentek nagymamámékhoz segiteni veteményezni.Amúgy is mindig szoktak, de most rájuk várt az egész munka, mert Mamának nem szabad hajolni a szeme miatt.Persze mielőtt elmentek volna Anyu kiadta, h mit kell ma csinálni.Néha magőrit ezzel a főnökösködésével, mintha magamtól nem tudnám:)) De nem sok van már a szabadságából és akkor visszatérhetünk a régi kerékvágásba, és a magam tempójában úgy osztom be a házimunkát, ahogy én akarom:D De nem erről akartam beszélni:)) Lehel nagy segítség volt ma(is), beültettem a triciklijébe és magam mellé tettem míg én az ablakokkal vesződtem.Mig az udvaron voltunk, el üldögélt benne, de mikor kimentünk az utcára nem akart maradni.Rázta magát, h induljunk, menjünk sétálni.Ha látott embereket meg még jobban produkálta magát.Szeret a központban lenni:)A házimunka után teljesedett az akarata és elmentünk sétálni.Először benéztük Bogiékhoz, na hát ott megmutatta, h milyen jó kis fiú:)) Eddig a babakocsiban úgy ült, mint egy kisangyal, nagy komolyan nézve mindenkire.De ebben meg nőtt az önbizalma kötekedett, kacagott, babázott.Mindenkit kicsúfolt, nyújtogatta a nyelvét nagy vidáman.Még az öreg nénikre is, közben pedig nézte ahogy jönnek mennek az autók.Bogi kivette belőle akkor elkezdte húzni és átment vele a másik üzletbe, ami történetesen éppen egy baba bolt:) Tudja hova kell menni.Ott is megnézett mindent ki is nézett magának egy labdát.Pontosan az hiányozna még ide, így is annyi labdája van, h 3 gyereknek elég lenne:)Amikor már megunta elkezdett visitozni, h menjünk, úgyh elmentünk a játszótérre.Ott volt egy volt kislány, akit tanitottam a tavaly.Nagyon aranyos volt, mint mindig, de volt egy mondata, ami kettős érzést keltet bennem.Kérdezte, h mikor megyek vissza tanitani, és mikor mondtam, h nem tudom, mert Lehel nagyon anyás, akkor oda fordult Lehelhez és azt mondta neki:"Lehel legyél egy kicsit apás, mert anyát mi is szeretjük és várjuk vissza"Egyrészt jó érzés volt, h szeretnék, de a mondat első fele az azért szíven ütött.Mondtam a kislánynak, h Lehelnek nincs apja.Csodálkozott, de nem kérdezett semmi mást.Mondhattam volna, h nem él velünk, de így jött a számra,mert ez van bennem.Nem tartom az apjának egy percig sem, mert az ilyen ember minden csak nem apa.Nekem jó ez így, h nem jelentkezik, sőt tökéletes, mert így nem idegesít fel, azzal, h havonta egyszer ír.De Lehelt sajnálom, h genetikailag kötődik hozzá. Furcsa, h csak ilyenkor jut eszembe, h ő az apja, és amúgy eszembe sem jut.Pedig sok anyukától hallottam már, h rá néz a gyerekére, annak az apját látja benne néha, érdekes, h én nem:)Na most jól elkalandoztam megint.Ne haragudjatok, de néha ki kell írnom magamból:P

A délutánunk már nem volt ilyen mozgalmas, csak a szokásos házimunka, meg játék:) Aztán hazaértek a nagy munkások is, és estére Lehelt megint átvitte apám egy fél órára nagyanyámék.Nem bánom, ha átmegy hozzájuk, én úgy sem vinném.Minek?Ha ő nem képes soha bejönni pedig itt jár el előttünk akkor én minek menjek oda jó pofozni.Ha ő nem szán ránk időt akkor én se rá, van nekem kivel foglakozzak:)
Fürdés előtti tánc és éneklés:

Mindig kisüt a nap

Reggeli mosoly:)

"Egy optimista láthatja a fényt, ott ahol nincs is" Lényegében ez vagyok én. Mindig az élet napos oldalát látom bármennyi vihar felhő is van az égen.Ez az én átkom és áldásom is egyben.Nem is tudom, h örülnék-e annak, ha Lehel is ilyen lenne.De majd elválik:) Nincs is ezzel semmi baj, ha az ember tudja, h hol a határ az optimizmus és az álmodozás között.Nagyon vékony az elválasztóvonal, de nem lehetetlen meglátni.Csak kell hozzá egy élettapasztalat, egy bizonyos kor, és néhány jó nagy pofon.Ezek mind megvoltak:)
De nem csak a nagy dolgokban vagy a jövőben látom mindig a jót.Ma reggel is felkeltünk, esett az eső.Nem is úgy nézett ki, mint ami megakar ma állni, de azért reménykedtem, h hátha jobb lesz kicsit az idő és talán délután legalább az udvarra kimehetünk.És így is lett.Délelőtt ugyan tartott Lehel szobafogsága.Szegényt itthon is hagytam, mert Edinával mentem, h felpróbálja a menyasszonyi ruháját.De jól viselte,addig aludt egyet és szépen játszott a mamájával.
Délutánra szépen kisütött a nap, úgyh gyorsan átöltöztünk és nyakunkba vettük a várost. Úgy 1, 5 órát sétálhattunk, közben benéztünk a bababoltba és beköszöntünk Kingának.Persze megint produkálta magát, és bemutatta legújabb, és egyben legidegesítőbb szokását a fogcsikorgatását.Kiráz tőle a hideg, nagyon remélem nem fog rászokni.

Visszatekintő II.-A keresztelő

Szintén fontos nap volt az életünkben.Hajnalban keltem, h minden eltudjak még rendezni, amire már nem volt idő és erő előző este. Plusz még át kellett menni Nyírábrányba a vonatállomásra, Lehel "apjáért"!(Az idézőjel nem véletlen, ez volt az első és az utolsó alkalom, h találkoztak.) Rettenetesen kínos volt az egész... mint 2 idegen, akik soha nem is találkoztak és mégis kimondhatatlan feszültség van kettejük között.Hazaérve Lehel éppen a keresztanyjánál, Tündinél volt.Odaadta az "apjának", aki csak nézte hosszan és elkezdtek potyogni a könnyei.Hmm...mégis lennének érzései?!
Amikor a templomhoz értünk,fiam, önmagához hűen aludt, még horkolt is a kis drágám.

 Persze, ahogy beléptünk már ki is pattantak a szemei és érdeklődve nézett jobbra-balra, h vajon hova kerülhetett, amig aludt. Kicsit mozgolódott, de jól viselkedett a szertartás alatt.Csak akkor nyöszörgött kicsit, mikor a vizet megérezte a buksiján, de olyan halkan, h szerintem azt más nem is hallhatta rajtunk kívül.

A baj ott kezdődött, h kinn a fényképezésnél a szemébe sütött a nap, na azt már nem hagyta szó nélkül, így elő került a cumi.Minden képen ott díszeleg, azóta összesen nem készült ennyi cumis kép, mint akkor.:) De ezt leszámitva nagyon jó fiú volt, az én kis református Lehelem:)

Visszatekintő I.- Megérkezett

Közhelyes, de aki életet adott 1 gyereknek az nagyon jól tudja, h mennyire igaz: ez volt életem legszebb napja. Bár nem annak indult. Napok óta másra sem tudtam már gondolni csak, h legyen már végre vége.Fáradt voltam, nem tudtam aludni, néhány lépés után le kellett ülnöm, nem beszélve arról, a hasam fél órával hamarabb ért oda akárhova mentem, mint én.A másik nagyon fontos, sőt ennél sokkal fontosabb pedig az volt, h tudni akartam minden rendben van-e a fiammal, hiszen az utolsó ultrahangon problémát talált nála az orvos.
Napok óta azzal ébredtem, h ma fog megszületni, este pedig úgy feküdtem le, h akkor éjjel.Május 26-án, szerda reggel viszont azt mondtam, h ma azért se megyek szülni, érzem.Mint általában lenni szokott most sem jött be a megérzésem :)
12kor elfojt a magzatvizem, és irány a kórház.Fájások semmi.A doki megvizsgált és azt mondta,hogy várunk 5ig, ha nem indulnak be a fájások akkor adjanak be nekem vmi szert amitől beiindulnak majd.A nevére nem emlékszem már.Eljött az 5 óra, de fájás továbbra sem volt.Bekaptam a szert, és az sem inditott el semmit.Ekkor már tiszta ideg voltam, mert a nővér 5 percenként jött, hogy na na fáj már?Na ha fájt volna biztos nem fekszek olyan csendben.Aztán 7kor előkészitettek a császárra, mert nem látták értelmét, hogy várjanak.Érzéstelenítették, és én csendben vártam, hogy mikor hallom már meg a pici hangját.Aztán az altatóorvos megszólalt mellettem, hogy most vették ki a babát.Én meg, h akkor miért nem sír.Mosolygott, hogy egy pillanat, de akkor már orditott is.A legcsodásabb hang volt, amit valaha hallottam, és persze már sírtam én is vele:)