Visszatekintő I.- Megérkezett

Közhelyes, de aki életet adott 1 gyereknek az nagyon jól tudja, h mennyire igaz: ez volt életem legszebb napja. Bár nem annak indult. Napok óta másra sem tudtam már gondolni csak, h legyen már végre vége.Fáradt voltam, nem tudtam aludni, néhány lépés után le kellett ülnöm, nem beszélve arról, a hasam fél órával hamarabb ért oda akárhova mentem, mint én.A másik nagyon fontos, sőt ennél sokkal fontosabb pedig az volt, h tudni akartam minden rendben van-e a fiammal, hiszen az utolsó ultrahangon problémát talált nála az orvos.
Napok óta azzal ébredtem, h ma fog megszületni, este pedig úgy feküdtem le, h akkor éjjel.Május 26-án, szerda reggel viszont azt mondtam, h ma azért se megyek szülni, érzem.Mint általában lenni szokott most sem jött be a megérzésem :)
12kor elfojt a magzatvizem, és irány a kórház.Fájások semmi.A doki megvizsgált és azt mondta,hogy várunk 5ig, ha nem indulnak be a fájások akkor adjanak be nekem vmi szert amitől beiindulnak majd.A nevére nem emlékszem már.Eljött az 5 óra, de fájás továbbra sem volt.Bekaptam a szert, és az sem inditott el semmit.Ekkor már tiszta ideg voltam, mert a nővér 5 percenként jött, hogy na na fáj már?Na ha fájt volna biztos nem fekszek olyan csendben.Aztán 7kor előkészitettek a császárra, mert nem látták értelmét, hogy várjanak.Érzéstelenítették, és én csendben vártam, hogy mikor hallom már meg a pici hangját.Aztán az altatóorvos megszólalt mellettem, hogy most vették ki a babát.Én meg, h akkor miért nem sír.Mosolygott, hogy egy pillanat, de akkor már orditott is.A legcsodásabb hang volt, amit valaha hallottam, és persze már sírtam én is vele:)