Sérülések mindig vannak

...sajnos:( Viszont ez egy olyan dolog, ami kikerülhetetlen.Mindig vannak pici foltok, vagy nagyobbacskák mikor itt-ott elesik a nagy rohangálás közben.Már fel sem veszi ezeket, ahogyan én sem, felfogtam, hogy ezek a gyermekkor vele járói.Ez nem azt jelenti, hogy azért nem ráz ki a hideg, nem fehéredek le egy-egy kaszkadőr mutatványnál, vagy nem próbálom minden erőmmel megakadályozni.
Tegnap is volt egy ilyen, ami akkor még nem is tűnt nagy esésnek, sőt.Ezáltal megint rájöttem, hogy valamire.Mindig azt hittem, hogy a férfiak számdékosan sajnáltatják magukat, ha betegek, vagy megsérülnek, hogy ez valami tudatos dolog.Hála Lehelnek már tudom, hogy nem, hanem ösztönös. Elmagyarázom miért. Délután történt az esés, kint az ebédlőben az asztal mellett elesett, ahogy szaladt valahová(ez sokszor megtörténik), csakhogy most éppen ott volt a kis szék, amit Lehel pakolt oda percekkel azelőtt, hogy ráálljon és úgy nézze meg mi van az asztalon és annak neki ütötte a lábát.Nem csinált belőle ügyet, sírt egy kicsit, még 1 perc sem volt, majd folytatta tovább a játszát.Ennyivel le is zártuk volna az ügyet, de este amikor levettem a nadrágját, és harisnyáját látom, hogy egy hatalmas seb lett a kicsi lábán. Lehel még akkor sem foglalkozott vele különösebben,inkább azon törte magát, hogyan lépjen meg az öltözés elől.Viszont amikor meglátta, hogy azt én bepúderezem(még nem volt teljesen beszáradva a seb, ezért Sapromedet szórtam rá) akkor elhagyta minden ereje.Kiterült és emelgette a lábát, hogy ez neki mennyire fáj.Hozzá sem értem!Tipikus férfi:))
A seb most még elég csúnya, de remélem néhány nap alatt szépen elmúlik.
Míg ezt a bejegyzést megírtam ő a keresztanyjáékkel játszott...lefejelte a szekrénysarkát...fél perc sírás...már nevet.Kikészülök tőle!!